Az örökrangadó: Cel Fc 1 : 1 Sóstó Fc

2015-ben újra pattogott a labda a Bibóban. A remek mérkőzések sokaságából egy mérkőzés azonban különös múltra tekint vissza. A Cel-Sóstó ősidők óta presztízs összecsapás. A városi bajnokság ökörrangadója mindig éles vérre menő küzdelmet hoz. Most se volt ez másképp.

A mérkőzés sportszerű üdvözléssel kezdődött, ekkor még nem volt észlelhető semmi abból a feszültségből, ami a kezdő sípszó után már tapinthatóvá vált. 

Ha a két csapat játékosállományát összehasonlítjuk a Cel javára billenne a mérleg. A Sóstó csapata azonban - rövid kispadja ellenére -, szívvel és lelkesedéssel tudta egalizálni ezt a különbséget. 

Az első játékrész nyomasztó Cel fölényt hozott. Záporoztak a lövések a Sóstó kapujára, de a legnagyobb helyzetek se eredményeztek gólt, mert Feketű Norbert földöntúli védéseket mutatott be. Szinte megbabonázta a Cel játékosokat, akik egyre jobban a kapu széle felé helyezték lövéseiket így gyakran szinte szétmorzsolva hol egyik-hol másik kapufát. 

A második félidőben minden ott folytatódott ahol az első abba maradt. A „Feketü parádé” második felvonása következett.  A kis plusz, egy Sóstó kontrából fakadt. A második félidőből már csak 6 perc volt hátra, amikor Kovács Máté lövésével bevette Katona kapuját (0-1). A Cel mindent egy lapra feltéve rohamozott szinte a kapujához szegezte ellenfelét, és amikor már mindenki elkönyvelte a meglepetést, villant a Cel és az utolsó másodpercekben Velez Donát egyenlített. (1-1).

A meccs embere Feketü Norbert (Sóstó Fc):  Az előző forduló óta nem láttam labdát, de az első védésem jól sikerült és aztán már ment a többi is. Sajnálom az utolsó percben bekapott gólt, de a meccs előtt aláírtam volna az egy pontot. Egy jobb csapat ellen játszottunk. Remek védő sor volt előttem nekik is köszönhetem ezt a mai jó teljesítményt és persze a szerencsével se álltam hadilábon.  Ha így tudunk küzdeni a dobogót is elérhetjük. 

Szeitz Gábor(Cel Fc): A Sóstó mindig egy mumus. Fiatalítottunk elég szépen, de a Miki ugyan ezt tette két felforgatott csapat a rutin és a fiatalság volt jelen ma a pályán. Kitűnő meccs kerekedett.  A pályán kívül remek viszonyba vagyunk egymással, de a pályán nincs barátság. Mindent megtettünk a győzelemért. Nyerni szerettünk volna, de elégedettek vagyunk, mert ebben a meccsben benne volt sajnos, hogy kikapunk egy nullra. 

Onhausz Miklós (Sóstó Fc): Mindig nagy mérkőzést játszunk, én azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk az eredménnyel és a mutatott játékkal. Kihoztuk a mérkőzésből a maximumot. Jókor rúgtuk a gólt a Celnek az utolsó pillanatokig nem volt rá válasza. Remek kapus teljesítményünk volt és ez kellett ahhoz, hogy ilyen szoros meccset tudjunk játszani. A fiatalokkal nem vagyok maradéktalanul elégedett, sokkal több kell tőlük. Példát vehetnek az idősebb játékosoktól. Örülök, hogy a Kornél egyre jobb lesz és a térdszalag sérüléséből már teljesen felépült. Ez a mostani keretünk az első 5 hely valamelyikére elég lehet.

 

Cel FC 1 : 1 Sóstó
Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.