Kiemelt bajnokság U-13 XIII. forduló eredményei

Kiskunhalasi Szilády RFC   U-13   -  Kiskőrösi SE   U-13       9 - 2

Szilády RFC összeállítása : Faddi D, Nagy D, Torma R, Pocsai Á, Keresztúri M, Kaszap A, Papp D, Fenyvesi K, Szőke P, Simon M, Nyitrai N,

Csere :  Bleszák Cs, Kovács L, Laskovics M, Fekete S, Hercz D, Ács G, Lengyel Cs,

A történet úgy indult, hogy egy szerény fiatalember beíratkozott a Szilády Református  Gimnáziumba, majd januárban aláírta az átigazoló lapját a Szilády RFC U-13-as csapatába.

Az első Kecskemét elleni mérkőzésen még voltak bizonytalan pillanatai, majd a második Kalocsa elleni mérkőzésen már meg - meg mutatta tehetségét. Az igazi bemutatkozásra a mostani mérkőzésig kellett várni, hiszen az 1, 6, 26, 60, 65, 66, 69, 70, / mester nyolcas /  percben is beköszönt a Kiskőrösi kapuba, légy üdvözölve SIMON MÁRK a Szilády RFC csapatában, további sok sikert kívánunk.  A kilencedik gólt Papp Domi lőtte.

Következik a Kiskunfélegyháza elleni jövő szombati hazai mérkőzés.

Edző : Velez Attila

Rangadóra készültünk, de a vártnál könnyebb győzelmet arattunk a tartalékos Kiskőrös ellen. Továbbra is veretlenül vezetjük a bajnokságot ! Gratulálok az egész csapatnak az egész heti edzésmunkához, illetve a mérkőzésen nyújtott teljesítményhez.

 

Kiemelt bajnokság XIII. ford. U-16 eredménye: 

Kiskunhalas, 2012. 04. 07. Szombat 09,30 centerpálya

Szilády RFC Kiskunhalas U-16  -  Kiskőrösi SE    U - 16                          2  -  0

Szilády RFC összeállítása : Cs. Kovács M, Tóth R, Hugyecz J, Kanyó J, Forgács B, Grácz L, Patocskai M, Torma B, Csillag D, Csupity I, Vágó O,

Cserék : Jurity Zs, Burszki Z, Mike K, Panák V, Gyenizse B,

Edző : Vincze Attila

7. perc Csillag Dani elé került a labda, tolt egyet rajta, majd 25 méterről a hosszú sarokba lőtte a vezető gólunkat. 1 – 0

11. percig kellett várni a következő gólunkig, Torma Barnabás a félpályáról indulva, két védő folyamatos gyötrése mellett a kapus mellett a hosszúsarokba gurított.  2 – 0

14.percben Vágó Olivér a 40. percben Torma Barnabás, 52. percben Csillag Dani hagyott ki hatalmas ziccert, mindháromszor a vendég kapus került ki győztesen a párharcokból.

Ezután a Kiskőrösi csapat átvette a játék irányítását a 87. percben egy pontrúgás után hatalmasat védett Cs. Kovács Márk, így maradt a 2-0.

Igazi rangadó volt a két gyors gól eldöntötte a mérkőzést. A kapusunk és a védőink kiváló teljesítményt nyújtottak, de a támadójátékunk pontatlan volt. Igyekezni kell a következő két edzésen javítani rajta, hiszen szombaton Kiskunfélegyháza érkezik hozzánk.

 

Vincze Attila

Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.