10. Gulyás kupa

Tizedszerre jöttek össze tisztelői, barátai, játékostársai, egykori ellenfelei, hogy a volt vendéglátósra, vállakozóra, sportvezetőre emlékezzenek hagyományos kispályás focitorna keretében.

Nyolc csapat fogadta el a felkérést és nevezett az idei tornára. Abszolút demokratikus körülmények között történt a csoportok sorsolása, minden csapatvezető maga húzta ki, melyik csoportba is kerül. Ezután rövid megemlékezés következett, majd kezdődhettek a mérkőzések.

 

Jaszszentlaszlo webA korai kezdési időpont rányomta bélyegét az első két mérkőzésre, ekkor még kevés gól esett. Az elmúlt napok felhőszakadásai után nehéz volt alkalmazkodni a mély, helyenként még vízben is álló játéktérhez. Aztán csak bemlegedtek az izületek, s egyre jobb összecsapások, igazán kemény, szikrázó párharcok alakultak ki mindkét játéktéren.

A kiírásnak megfelelően csoportmérkőzések 3. és 4. helyezettjei helyosztót játszottak az 5. és a 7. helyért, míg az 1-2. helyen végzettek keresztbejátszottak a döntőért.

Kecel webAz eredmények:

"A" csoport:

Jászszentlászló - Kistelek 0:4

Jánoshalma - Soltvadkert 0:1

Kistelek - Jánoshalma 3:0

Soltvadkert - Jászszentlászló 3:1

Jánoshalma - Jászszentlászló 1:0

 

Kiskunmajsa webSoltvadkert - Kistelek 1:0

"B" csoport

Sosto webStarbrigad - Kiskunmajsa 0:0

Sóstó - Kecel 1:2

Kecel - Starbrigad 2:1

Kiskunmajsa- Sóstó 1:2

Kiskunmajsa - Kecel 1:1

Kistelek webSóstó - Starbrigad 3:0

Döntőért:

Starbrigad webKistelek - Kecel 0:2

Soltvadkert - Sóstó 0:1

7. helyért:

Jászszentlászló - Starbrigad 1:3

5. helyért:

Soltvadkert webJánoshalma - Kiskunmajsa 0:1

3. helyért:

Kistelek - Soltvadkert 0:3

Döntő:

Kecel - Sóstó 1:4

A torna védője ebben az évben 3. lett, a vándorserleg visszakerült Onhausz Mikiékhez. Igazán jó hangulatú, zrikálásokkal fűszerezett emléktornán vagyunk túl, az egy év múlva megrendezésre kerülőt sem szabad kihagyni!

Fotók nagy méretben a KFC facebook oldalán!

Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.