Rájuk érdemes lesz odafigyelni - Irányító: Tóth Tamás

Azt hiszem, egyértelműen kijelenthetjük, hogy az idei bajnokság meglepetéscsapata a  H1N1. A csapat 16-17 éves fiatalokból áll, és lelkes, hajtós játékukkal sok szimpatizánst sikerült maguk mögé állítani. A csapat jó teljesítményéhez nagyban hozzájárult egy tehetséges, gólerős középpályás: Tóth Tamás. A 16 éves támadóval készült interjúnk az Ifjú tehetségeinket bemutató cikksorozatunk egy újabb fejezete.

Hol és mikor kezdtél el futballozni?

Hét éves koromban kezdtem el klubszerűen foglalkozni a játékkal. Azóta is folyamatosan focizok. A  KFC-ben végig jártam a ranglétrát, az összes korosztályos csapatban játszottam. Jelenleg az ifjúsági csapatban vagyok irányító középpályás.

A kispályás játékkal külön is szoktál foglalkozni, vagy inkább csak a nagypályán játszol?

A kispályával még csak most ismerkedem, de elmondhatom, hogy nagyon szeretem, mert lendületes, gyors és rengeteg akció van. Nem idegen tőlem azonban a tornaszerű játék sem. Iskolánkkal rendszeresen részt veszünk a Rákóczi kupán és a diákolimpián is. Ahol futsal szabályok szerint kell játszanunk.

Mesélj egy kicsit a KFC edzésekről: hogyan épülnek fel az edzések?  Édesapád az edződ ott is?
(A H1N1 mestere Tóth István, Tamás édesapja /a szerk./)

Nem, ő a volt testnevelés tanárom az általános iskolában. A KFC-ben az edzőm:  Kovács Benő. Nagyon szeretek vele dolgozni, jól kijövünk egymással. Remek edzőnek tartom. Mindenképpen meg szeretném még említeni tavalyi edzőmet: Vincze Attilát. Tőle nagyon sokat tanultam. Sikerült vele megnyernünk a Megyei Kiemelt Bajnokságot. Remélem, idén is elérünk hasonló sikereket.  Ehhez mindent meg is teszünk, heti három edzéssel készülünk. A tréningek délután négy órakor kezdődnek, és megítélésem szerint remekül felkészítenek a hétvégi bajnokikra.

Milyen a KFC mostani csapata?

Nagyon fiatal a csapatunk: a gerinc 95-ös születésű. Ez a lehető legfiatalabb korosztály, aki itt szerepelhet. Érzésem szerint nem vagyunk rosszak, jelenleg negyedik helyen állunk.

Említetted, hogy irányító vagy. Szerinted miről ismerszik meg egy jó irányító középpályás?

Egy irányítónak nagyon jól kell látnia a pályán: ő szervezi a játékot. Ha neki nem megy, akkor az meglátszik az egész csapat játékán.

Van-e példaképed, akitől szívesen tanulnál?

Igen, természetesen van. A kiváló rugótechnikájú Juan Mata a Chelseaből. Chealsea-drukker vagyok, így nagyon örültem, amikor odaigazolt. Nagyon kellett már ebbe a csapatba egy jó középpályás.

Miben kell erősödnöd ahhoz, hogy Juan Mata-szintű játékos váljon belőled?

Mindenképpen fizikálisan kell erősödnöm, néhány kiló izmot nem ártana felszednem.

Milyen a H1n1 szerinted?

Nagyon fiatal csapat a miénk, csak 16-17 évesekből áll. A bajnokság elején úgy gondoltuk, játszunk egy jót. Semmilyen célt nem tűztünk ki magunk elé. Most, ha már itt vagyunk a rájátszás "B" csoportjában, akkor szeretnénk nagyon jó eredményt elérni és meglepetést okozni az ellenfeleinknek.

A kapuban Farkas Ákos csapattársad. Jellemeznéd őt, mi a véleményed róla?

Egy csapatban, a KFC-ben játszunk. Kitűnő idegei vannak, egy kimondott tizenegyes gyilkos. A szezonban már három tizenegyest is hárított. Nagyon jól megértjük egymást a pályán, remek kapusnak tartom.

Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Keresés az oldalon