Szilády Joma : Jóbarátok - a végletekig kijátszva

Jó iramú, lüktető mérkőzést láthatott a mintegy 150 néző a Szilády Joma és  a Jóbarátok (1-4) találkozóján.

A remek formában játszó Kitl góljával megszerezte a vezetést a Szilády és sokáig őrizte is azt. A Jóbarátok több gólhelyzetet is kialakított, de a Szilády védelme állta a sarat. A kedélyeket bírói ítéletek többször is borzolták, de az első félidőben több gól nem esett, 1-0-val fordultak a csapatok. A második félidőben a Jóbarátok már nagyon dominált, négy kapufánál jártak, amikor Brinszky Adrián egy pontos lövésével egyenlíteni tudtak. Percekkel később pedig egy surranó lövése tartott a kapu felé, amit a Szilády fiatal kapusa már nem tudott hárítani. A vezetése birtokában a Jóbarátok türelmesen tudta játszani játékát, a Szilády pedig mindent egy lapra feltéve rohamozott. A fiatalok újabb gólt nem tudtak szerezni, de a Jóbarátok azonban igen és így bebiztosították a győzelmüket. 


Brinszky Adrián (Jóbarátok)

- A rájátszásban minden meccs éles. Mindegyiknek megvan az a lélektani pillanata amikor eldől, az egyik vagy a másik csapat javára billen a mérleg. Egy csapatnak mindig nehéz hátrányban játszani, akármilyen szintű is az ellenfél. A Szilády egy fiatal, hajtós kis csapat volt, 1-0-s eredmény után nehéz volt visszajönnünk a meccsbe, de a végén azért magabiztosan tudtunk győzni. Ezek az „A” csoportos találkozók már nagyon nehéz mérkőzések, véleményem szerint három-négy csapat is jó eséllyel pályázik a bajnoki címre, remélem, köztük leszünk mi is.

Mondj néhány szót magadról, futsalozól még?

- Azt azért tudnunk kell, hogy túl vagyok már a zeniten. Egy-két évet még szeretnék játszani nagypályán, levezetés gyanánt, de a futsal-t már most abbahagytam, már csak edzőként tevékenykedek. Az NB1-es UTC csapatának vagyok az edzője, itt azért próbálom karban tartani magam, gyakran amikor edzést vezényelek, beállok én is a srácokhoz, velük együtt gyakorlok. E mellet gyakran eljárok még futni is, és persze itt a bajnokságba is megpróbálok a játékommal segíteni Káposzta József barátomnak.

Kitl Zoltán (Szilády)

- Éreztem, hogy ebből a mai meccsből semmi jó nem sülhet ki. Számos szerencsétlen sérülés hátráltatott bennünket, a tisztes helytállás volt igazából a mai meccsen a cél. Nem hihettük el, hogy ezt a meccset megnyerhetjük. Ellenfelünk végig higgadt volt, a végletekig játszották a helyzeteiket, rengeteg pontos átadással építették fel a támadásukat, várható volt, hogy a végén bedarálnak bennünket.

-          Harcban vagy a gólkirályi címért, mennyire fontos ez számodra?

- Fontosak számomra az egyéni címek, de minden ilyen trófea mögött egy csapat teljesítménye áll. Ők adják a gólpasszokat és egy pontos csapatjáték végkifejlete lehet csak az eredményes befejezés. A hátralévő meccseink talán könnyebbek lesznek és nekem is több lehetőségem lesz a kapuba találni.  

Hozzászólások (1)
12012. január 15. vasárnap, 01:32
F. Tamás
Nagyon színvonalas mérkőzés volt. Gratulálok a Szilády csapatának. Egy taktikailag és fizikailag nayon felkészült csapat ellen nagyot küzdöttek. Nagy jövő vár rájuk!
Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Keresés az oldalon

Mesterlövészek Top 5

 26 

Nemanja Raicevic Jóbarátok

 26 

László
Benő
XXX-Café 

22

Szilágyi
Norbert
Totya
boltja 

 22 

Brindza
Tamás
Drazsé

 20 

Szabó
Norbert
Totya
boltja