Már csak két 100 %-os csapat van a bajnokságban

Négy lejátszott fordulót követően már csak a Sóstó és a Jóbarátok áll vesztett pont nélkül a bajnokságban.

H1N1 - Rose 0:11

A Rosé csapata sem akart kimaradni a negyedik fordulóban rendezett gólparádéból, de e mellett nem maradtak adósai a jó játéknak sem, a H1N1 csapatát 11 góllal múlták felül és továbbra is versenyben maradtak az "A" csoportba kerülésért két nagy riválisukkal, a Sóstóval és a Totya boltjával szemben. 

Kis-Itália - Cel FC 0:0

A Cel FC a negyedik forduló zárómérkőzésén parázs 0-0-ás gól nélküli döntetlent játszott a Kis-Itália csapatával. A nap mérkőzéseként várt esemény izgalmakban és helyzetekben gazdag viadalt hozott a nézőknek, melyben igazságos döntetlen született.

A Cel csapata talán közelebb volt a győzelemhez: a második félidő közepén Katona Miklós egy jól méretezett kidobással szerzett vezetést, illetve csak szerzett volna, ha az a "volna" ott nem lett volna, mert a játékvezető érvénytelenítette a gólt, - indoklás: a labda nem volt játékban - így középkezdés helyett kapus kidobással folytatódott a meccs. Természetesen mindkét csapat máshogy látta ezt a szituációt és próbálta meggyőzni a játékvezetőt a saját igazáról. E kis közjátékot követően a mérkőzés a már megszokott gyilkos tempóban haladt, ám hiába a sok kapufa, a megannyi helyzet, gól nem született.  

Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Keresés az oldalon

Mesterlövészek Top 5

 26 

Nemanja Raicevic Jóbarátok

 26 

László
Benő
XXX-Café 

22

Szilágyi
Norbert
Totya
boltja 

 22 

Brindza
Tamás
Drazsé

 20 

Szabó
Norbert
Totya
boltja