Rolló Gazdabolt-Grund-Gugu FC 0 : 3

Két "hatpontos" csapat csapot össze a "D" csoport negyedik fordulójában. A lelkes és ez idáig eredményes Rolló Gazdabolt úgy tűnt, meg is lepheti az igen csak tartalékososan, igazi kapus nélkül felálló Grundot. 

Török András  (Grund): sajnos nem tudtunk úgy felállni, ahogy szerettünk volna. Meghatározó játékosaink munkahelyi elfoglaltságaik miatt nem tudtak részt venni a mai találkozón. Nehéz mérkőzésre számítottunk, de úgy gondolom, a végén magabiztosan nyertünk. Ellenfelünk nagyon agresszív futballt játszik sok csapat ellen. Ez talán eredményes lehet, de mi felvettük a kesztyűt, berúgtuk azokat a helyzeteket, amiket egyébként nem szoktunk.  A második félidőben egy szép szabadrúgás kombinációt követően megszereztük a vezetést. Ezt követően már támadniuk kellett, nem csak védekezni. Kinyíltak, mi pedig kontrából eredményesek tudtunk lenni.

Kristóf Zoltán (Rolló Gazdabolt): Jobbak voltak. Lehet, hogy nem három góllal, de mégis jobbak. A második félidőre teljesen elszálltunk agyilag, mentálisan már nem tudtuk feldolgozni az ötödik vagy hatodik hibás bírói ítéletet. Tévedett mindkét oldalra, de úgy érzem, a mi kárunkra jelentősebbeket. A végén már nem az eredmény volt a fontos számunkra, szerettük volna, ha minden játékosunk szóhoz jut, játéktudástól függetlenül. Az öltözőben most is jó a hangulat van. Még két meccsünk hátra, simán benne van két győzelem és két vereség is a pakliban. 


Rolló Gazdabolt 0 : 3 Grund-Gugu FC
Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Keresés az oldalon

Mesterlövészek 2014

 21 

Bljerim 
Martinaj
Sóstó

 20

Szabó 
Kornél
Lever
Valkom 

18

Vata
Zalán
Rose

 17 

Szarka
Roland
Jóbarátok-
Bócsa 

 15 

László 
Noel
Cel FC