Egy Ladóczkival jobb volt a Rose

Igazi gigászok csatájának ígérkezett az ötödik forduló utolsó találkozója a "halálcsoportból". A Rose és a Lottózó Randevú csapatát is remek játékosok alkotják, ezért garantált volt a jó mérkőzés. Mivel mindkét csapat az "A" ligáról áhítozik kötelező győzelmi kényszer alatt játszottak a csapatok. Ennek megfelelően erősen feltüzelt állapotban kezdődött a találkozó. A játékvezetőnek nem volt könnyű dolga, olykor indokolatlanul durva szabálytalanságok törték meg az egyébként élvezetesen lüktető játékot. Sajnos ezeket a szabálytalanságokat ezen a tornán a játékvezetők -attól tartva, hogy belenyúlnak a mérkőzésbe - nem szankcionálják megfelelően. 

 

A mérkőzés előre haladásával a Rose kezdett ellenfele fölé nőni, védekezésük kulcsa csapategységükben rejlett. A támadójátékuk ekkor már eredményesnek is bizonyult. Ladóczki igazi vezére volt a támadásoknak, a védelmet pedig Ábrahám László és Urlauber István tartotta példamutatóan össze (2-0). A első félidő vége előtt néhány másodperccel azonban megvillant Hegyesi László, és ezzel a találattal a Randevú közelebb lopózott ellenfeléhez (2-1). A szünet nem tett jót a Rosénak, a Randevú pedig feltámadt: gyors egyérintőket játszva már a második félidő első perceiben egalizálta az eredményt (2-2). Ekkor nagyon olajozott volt a Randevú játéka és percekig úgy tűnt, megfordítja a mérkőzést. De nem így lett, mert Ladóczki újra megvillant és bravúros cseleinek köszönhetően vezetést szerzett a Rose (3-2). Ladóczki ekkor már extázisban játszott és ez átragadt a többiekre is, érezni lehetett, hogy ez a Rose ma este megállíthatatlan. Remek találkozó volt, igazi vasárnap esti rangadó.

Rose 6 : 2 Lottózó Randevú
Hozzászólások (4)
42014. január 07. kedd, 12:44
Bati
A Sóstó és a Rose lesz ebből a csoportból a befutó! Egyszerűen ők a legjobbak.
32014. január 07. kedd, 12:39
MU! 4 ever
Ez volt idáig a legjobb meccs! A randevút erődsebnek gondoltam, de vége kiütés lett. Szerintem ilyen teljesítménnyel ők búcsút mondhatnak az A ligának. A Rose meg szenzációs volt!
22014. január 06. hétfő, 13:22
gábor
Valóban nagyon jó meccs volt!2-2 után nagy hibát követett a randevú,mert lecseréltek egy hátvédet,hiszen,csak 2 hátvédjük volt a szakács meg a murányi,többiek csak támadók,csatárok,tehát nem volt hátvéd cseréjük és persze,hogy a védelmük szétesett.KOCSIS GÁBOR nagyon gyenge volt,pedig ő neki kellett volna egy kis pluszot tenni,de sajnos nem a régi,mint fénykorában volt.Amugy a ROSE megérdemelten nyert és szerencséjük volt,hogy 2-2 után nem estek össze,hanem inkább vérszemet kaptak és igy bejött nekik a győzelem.De még mindig nincs eldőlve,hogy ebbe a csoportban ki fog felkerülni az A ligában,hiszen bármi történhet!
12014. január 05. vasárnap, 23:18
F. Tamás
Tényleg fantasztikus találkozó volt. Mindkét gárda nagyon erős, érzésem szerint csakúgy mint a ,,Totya ", a ,,Randevú" is kapus poszton gyengébb, mint a többi ,,A" liga várományos csapat. A fiatal játékosoknak pedig az ilyen találkozókat kellene az első sorból nézniük. Rengeteget tudnának tanulni Ladóczki Pistitől és Hegyesi Lacitól. Lenyűgöző milyen alázattal és akarással léteznek a pályán és természetesen technikailag is kifogástalan mindkét játékos. Kalapemelés a Rose előtt.
Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Keresés az oldalon

Mesterlövészek 2014

 21 

Bljerim 
Martinaj
Sóstó

 20

Szabó 
Kornél
Lever
Valkom 

18

Vata
Zalán
Rose

 17 

Szarka
Roland
Jóbarátok-
Bócsa 

 15 

László 
Noel
Cel FC