Nincs már 100%-os csapat a bajnokságban

Az eddig hibátlan Lindau is elszenvedte első vereségét. A Connextion elleni mérkőzésen a két kapott gól ellenében csak egyszer tudták bevenni a remekül védő Tubánszki kapuját és ezzel a vereséggel lehet a világoskékek bajnoki címe is veszélybe került. A holnapi napon hatalmas mérkőzés elé nézünk: Lindau-Trinát rangadó lesz! Az első a második ellen. Ez a mérkőzés sok mindenről dönt majd. Nagyon szoros a második liga élmezőnye: az első és a negyedik (feljutó) csapatot mindössze 4 pont válassza el egymástól.

Az első ligában leszakadni látszik az utolsó négy alakulat. Az ő helyzetük az elkövetkező mérkőzéseket tekintve szinte már eldőlt. Az élen nagy a tülekedés de előre láthatóan három csapat között dől majd el a bajnoki cím. A Cel és a Jóbarátok összecsapása itt is vízválasztó lesz (11. forduló) és nagy talány, a Totya bebetonozta-e csúcsformáját az elkövetkező mérkőzésekre.
Ez a három csapat nem is hagyott semmi kétséget arról, - a délután folyamán több gól gazdag mérkőzéssel igazolták - hogy igazán magas színvonalon űzik ezt a sportot. Élvezet volt figyelni szervezett és pontos játékukat. 

Hozzászólások (4)
42015. január 21. szerda, 21:14
gábor
Tudod,mindig minden évben nem lehet jól játszani,vannak forma ingadozások vagy éppen nincs szerencséjük,mint ahogy nemanjaval is,de még van ám 4 fontos mérkőzésük,ami majd produkálnia kell neki és pont kijöhet a lépés.Valóban jól játszik a SZILÁGYI NORBERT és még csak 25 éves és eljön majd az ideje,hogy a TOTYA végre bajnok lesz!SÓSTÓ is nagyon jól szerepelt az idén és ráadásul 3 megnyerő meccsen utolsó percekben kapták a gólokat,ami végül döntetlen lett és hiányozni fog a 6 pont!RETRO nagyon formán kivül vannak,nincs önbizalmuk.Most hétvégén lesznek az igazi rangadók RETRO-CELL,SÓSTÓ-JÓBARÁTOK,CELL-JÓBARÁTOK!Jó szurkolást!
32015. január 20. kedd, 19:19
Szabó Nikolett
Nekem Laza játéka tetszik legjobban, náluk mindenki profin passzol és lő. Bogdán Robi nagyon ügyes és nagyon helyes kis pasi tisztára olyan mint Ronaldo.
22015. január 20. kedd, 19:06
Droid
Nekem Szilágyi Norbert játéka tetszik a Totyából legjobban, nálam ő a torna játékosa. Remek formában van, a cselei a régi Ladóczkira emlékeztetnek. Véleményetek szerint mi lehet a Nemanjaval? Olyan motiválatlan idén.
12015. január 19. hétfő, 14:13
gábor
Tisztelt sporttársak!Nagyon jó mérkőzések voltak ezen a tornán és igazán majd jövő héten hétvégén lesznek a parázs,fontos mérkőzések az A ligában,de nagyjából megvan a 3 csapat,ami biztos,hogy dobogósok lesznek,mint CELL,JÓBARÁTOK meg a TOTYA és majd végén fog derülni,hogy ki lesz az első.Nekem ami nagyon meglepő ezen a tornán,hogy 2 játékos kiemelkedően teljesit,mégpedig az egyik a HERNÁDY MÁRK/NB 2-es BEHER FK,NB 1-es SZEGED UTC Futsal,Többszörös gólkirály/aki 3 dik alkalommal szerepelt ezen a tornán és végre megmutatta az igazi technikai tudását,ami már régen elvártunk tőle és látszik,hogy jó formában van,még akár gólkirályi cimet is megnyerheti.A másik játékos pedig CSERNIK CSABA/Soltvadkert megye 1-es nagy pálya/aki elképesztő kirobbanó formában van és nemcsak góljával,hanem zseniális passzokkal hivja fel magára figyelmet és nagyon jól járt vele a csapat,hamar beilleszkedett a szerb-féle játékukban és ráadásul be tudta pótolni az IMRE LAJOST aki sajnos hát fájdalmakkal küzködik és ezért nem látjuk őt mindig a pályán.De reméljük jövőre már egészségesen tudja vállalni a játékot,hiszen ő a csapat vezére.További jó szurkolást mindenkinek!
Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.