Négy perc alatt, négy gól: Cel FC-Szivacs FC 4:2

A mai forduló talán legszomorúbb történése az, hogy a versenybizottság kizárással sújtotta a Totya Boltja csapatát. A Totya csapata három mérkőzésen: a harmadik, a tízedik és a tizenegyedik fordulóban sem tudott kiállni. Az eredményeit törölték. Minden mérkőzése, amit a sorsolás szerint a következő fordulókban le kellene játszania törlésre kerül. 

 

Az este nagy kérdése az volt vajon a mindig harcos Szivacs Fc képes e borsot törni a címvédő orra alá és pontot esetleg pontokat elcsenni tőle. A Rose csapata magabiztosan nyert a délután folyamán a gyengélkedő Sóstó ellen ezért ha ez a csodatett megtörtént volna, aligha nem új bajnokot avathattunk volna a Rose személyében. 

A mérkőzés az előre megírt forgatókönyv szerint zajlott. A Cel támadott a Szivacs védekezett. Talán csak az volt kicsit meglepő, hogy a Szivacs nem teljesen csak a kontra játékra épített. Próbált támadásokat vezetni inkább kevesebb, mint több sikerrel, de nem adták fel teljesen a támadások lehetőségét. Ez leginkább a mérkőzés első nyolcadik percéig volt jól megfigyelhető. Azután elérkezett a kilencedik perc és a Cel megrázta magát. Négy perc alatt négy gólt rámolt be Szalai Zoltán kapujába. Velez Donát, Bognár Krisztián majd Gyetvai Gergő duplázott és négygólos különbséggel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrész különösebb izgalmakat már nem tartogatott a torna nézői számára. A Cel csak a biztos játékra törekedett a Szivacs pedig erejéhez mérten támadott. A második félidő végére eme próbálkozásainak meg is lett az eredménye. Három perccel a vége előtt: előbb Patai Gábor majd közvetlen a végét jelző sípszó elhangzása előtt Lajkó Zoltán volt eredményes.

Czombos Tamás (Szivacs Fc): Nem nagyon készültünk semmi különössel erre a mai mérkőzésre. Mindenki tudta nálunk, hogy a Cel egy jó csapat nem véletlen többszörös bajnok. Próbáltunk egy masszív védekezést összerakni és csapat szinten megállítani a Cel rohamait. Sajnos ez csak 8-10 percig tartott. Az első félidőben megtört bennünket a gól. Volt egy kis fejetlenség az első gól után, sorozatban kaptuk a gólokat azután már a második félidőben már el is fáradtunk. A végén azért rúgtunk két szép gólt, de valljuk meg: a Cel a végéig esélyesebb volt.

Katona Miklós (Cel FC): A múlt heti vereség után (Rose-Cel 3:2) nyilvánvalóan nem volt hurrá hangulat az öltözőben, nekünk azon a meccsen egy döntetlen is csoda lett volna. Ez a mai meccs más volt. Még mindig nagyon kevesen vagyunk, de ez a mai nap elégnek bizonyult. Szerencsére magabiztos győzelmet arattunk. Tudjuk, a bajnoki cím csak akkor lehet meg számunkra, ha nem veszítünk pontot és a Rose pedig botlani fog a Plan-And-Bau ellen. Meg mondom őszintén számomra - már életkoromnál fogva is - egy ezüstérem vagy az első három hely valamelyike is nagyszerű eredmény, persze az aranyérem csillog legszebben. 

 

Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.