Bajsa - torna-összefoglaló Gáspár Imrétől

Tegnap este /2013. augusztus 10./ értünk haza Bajsáról, nagyon kellemes hangulatú torna volt, jó csapatokkal, kedves vendéglátókkal.

A nyaralások, betegség és egyéb problémák miatt mindössze 7 mezőnyjátékossal tudtunk elmenni, ráadásul nem volt egyetlen egy 2002-es sem.

A mérkőzések:  


Szilády-Becej   0-3  Szilády-Pacir   2-3   Szilády-Srboban  0-4  Szilády-Bajak 0-3  Szilády-Adorján  2-2

A játékban felvettük a versenyt a többi csapattal, sajnos fizikailag ez az egy év különbség soknak bizonyult.

A Becej és a Srboban ellen nem volt esélyünk, nagyobbak, erősebbek voltak, komplett csapattal, 15 játékossal jöttek.

A Bajak ellen előjött a fáradtság, elkerülhető gólokat kaptunk, de azt a csapatot nem éreztem jobbak.

A Pacir ellen vezettünk kettő nullra, Fodor Zsombor két góljával, de utána rövid belül 3-szor bepréseltek bennünket labdástól a kapuba és így elbuktunk.

Az Adorján ellen Fodor Zsombor és Teremi Dani góljaival kétszer egyenlítettünk, kapufákat lőttünk, ziccereket hagytunk ki.

 

Összességében a torna nagyon hasznos volt, több új variációt is kipróbáltam, például a Túri Milánt és a Teremi Danit megcseréltem, jól működtünk úgy is, a Dani arról a posztról rúgott gólt.

 
Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.