Ígéretes tekós kezdés a Coca-Cola Kupán

A fiúk után a lányok is megkezdték a küzdelmeket.

 

Az igazolással nem rendelkező* labdarúgók számára rendezett bajnokság első fordulója, amolyan "ismerkedő" volt a csapatoknak a Szilády buborékjában. A végeredmény itt még nem számít bele a továbbjutásba. A csapatok 1x15 perces meccseken mérték össze tudásukat.

A nyitómeccsen a Tekó és a bajai Bányai feszültek egymásnak. A rákóczis lányok öt perc alatt lerendezhették volna a meccset, ám a jobbnál jobb helyzeteket sem sikerült kihasználni. Közhely ugyan, de igaz, hogy ez rendszerint megbosszulja magát, és ezúttal sem volt másként; a Bányai egyetlen épkézláb támadásából megszerezte a találkozó egyetlen gólját. 

Ezt követően a tavalyi Diákolimpián megyei bajnok félegyházi Constantinum 3-0-ra verte a szintén Félegyházáról érkező Kossuth csapatát (aki a tornán a Reál Malvin nevet viseli). Majd ismét a lelkes bajai csapat lépett pályára a harmadik félegyházi együttes, a Móra ellen. Bár játéktudásban elmaradt riválisaitól, küzdeni tudásban példásra vizsgázott a Duna-parti alakulat, amely újabb értékes ponttal gazdagodott.

Jöhetett a Tekó - Kossuth összecsapás. Tavaly a Vári Kupán már találkozott a két csapat és 2-2-s döntetlent játszottak egymással. Most a Tekó - némi taktikai átszervezés után - esélyt sem kívánt adni ellenfelének. Előbb Lengyel Nelli lőtt hatalmas gólt a félpálya környékéről, majd Precsinszki Bea egy szintén tetszetős találattal kettőre növelte az előnyt. A Kossuth egy szöglet után szépített, de Szabó Dalma felső sarkos gólja eldöntötte a meccset, 3-1.

Az újabb félegyházi rangadón a Consti csak az utolsó másodpercben tudta döntetlenre menteni a meccset a Móra ellen. Ezt követően a Bányai tett nagy lépést a csoportgyőzelem felé, miután 2-0-ra legyőzte a Kossuthot.

A Tekó számára a mumusnak számító Consti volt a következő ellenfél. Az elmúlt években nem volt ritka, hogy kiadós verést kaptak a félegyházi csapattól, amely ezúttal is vezetést szerzett, ám a tekós lányok szervezett védekezésének köszönhetően nem tudta azt növelni, majd Lengyel Nelli a félegyházi kapus közreműködésével kiegyenlített és sikerült is megőrizni az egy pontot.

A Kossuth a becsületéért szállt harcba a Móra ellen és nagy csatában 2-1-re győzni tudott. Az első helyről döntő találkozón a Consti 3-1-re legyőzte bajai ellenfelét, így biztossá vált, hogy a Tekó csak bronzérmes lehet - amennyiben nem veszít a Móra ellen.

Nem veszített! Sőt, talán a győzelemhez is közelebb állt, mint a félegyházi csapat, ám láthatóan mindkét együttes utolsó erőtartalékait próbálta mozgósítani, aminek igazságos döntetlen lett a vége (0-0).

 

Az első forduló végeredménye:

1. Constantinum 8p
2. Bányai 7p
3. Tekó 5p
4. Kossuth 3p
5. Móra 3p

Összességében sikeresnek értékelhetjük a tornát, hiszen több ismeretlen csapattal is találkoztunk, ráadásul jól is szerepeltek a lányok. Egyedül a nyitómeccs miatt lehet némi hiányérzetünk, mert egyértelműen uraltuk a játékot, de ilyen a foci, lesz még lehetőség a javításra!

A következő fordulóra, amelynek tétje a megyei döntőbe jutás lesz várhatóan április végén - május elején kerül sor.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Velez Attilának, aki az MLSZ megyei koordinátoraként megszervezte a tornát.

 

*A lányoknál csapatonként három igazolt játékos szerepelhet.

Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.